Kedves testvérek!
Néhány héten belül Ferenc pápa megnyitja a szent kaput a Vatikáni Szent Péter-bazilikában, ezzel kezdetét veszi a rendes jubileum. Szent évet fogunk ünnepelni. A régóta fennálló hagyomány szerint a jubileumi évet minden huszonöt évben ünneplik. A közelgő jubileumi év programjelszava a „Remény zarándokai” kifejezés. Ekkor nem feledkezhetünk meg egy másik, még nagyobb eseményről sem, amely a mi üdvösségünk történetében szerepel, ez pedig Isten emberi testben való eljövetele erre a földre, melyre ebben az adventi időszakban készülünk.
Mindkét nagy ünneplés összefonódik a zarándoklattal. Szemeink előtt lebeg Mária zarándoklata Názáretből a hegyvidéki vidékre, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet, vagy a pásztorok és bölcsek útját Betlehembe, valamint az első jubileumi év zarándoklatát, amelyet VIII. Bonifác pápa hirdetett.
A jubileum és a Karácsony kihívás számunkra, hogy útrakeljünk, hogy zarándokoljunk; hogy elhagyjuk a régi életmódot, és osztozzunk azon a szereteten, amit Isten kínál nekünk. Tehát arra vagyunk meghívva, hogy a megtérés útjára lépjünk, mert a zarándoklat a szentségre való meghívás beteljesítése. Azonban a szentség sosem egyéni, mindig Istenre és a hívők közösségére irányul. A II. Vatikáni Zsinat ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Isten jónak találta, hogy az embereket nem egyenként, bármiféle kölcsönös kapcsolat nélkül szentelje meg és üdvözítse, hanem hogy egy néppé formálja őket, amely valóban ismeri Őt és szentül szolgál neki.” (Lumen gentium 9)
A szinodális folyamat szellemében meghívást kapunk a kölcsönös párbeszédre, hallgatásra és együttműködésre. A keresztény sosem egyedül jár az útján. Krisztusban és Krisztus által életünk titokzatos kötelékkel összekapcsolódik minden keresztény életével a természetfeletti egységén keresztül, és végső soron az egész emberiséggel.
Ily módon a hívők között, mint összekapcsolt edényekben, csodálatos csere jön létre, különösen a lelki javakban. Krisztus Testének különböző tagjai vannak, de bennük ugyanaz Krisztus vére kering, és ugyanaz a Lélek élteti őket.
Ebben a Szent évben arra vagyunk hívva, hogy átlépjünk a Kapun, amely Krisztus, és aki arra hív minket, hogy békéltessük meg az Atyával, találkozzunk belsőleg embertársainkkal, és felfedezzük azt a békét, amelyet Jézus nyert meg számunkra. Ő nem viszi el minden tartozásunkat a pusztába, hanem szeretetével eltiporja azokat a saját testén.
Örömmel várjuk, hogy különböző alkalmak során, zarándoklatok, imák, adorációk és kölcsönös szeretet megélésében együtt lehessünk. Az egész Egyházban, minden egyházmegyében és plébánián már zajlanak az események előkészületei és tervezései, amelyekkel megünnepeljük Istent, kifejezzük hálánkat minden ajándékáért, hűségünket a Szentatyához és tartozásunkat a Katolikus Egyházhoz. Mindez nagyon fontos ahhoz, hogy közösséget éljünk át egymással.
Ez azonban csak egy érmének az egyik oldala. A másik figyelmeztet minket arra, hogy ne engedjünk a gondolatnak, hogy ez a jubileum csupán egy lehetőség a valamilyen önmegvalósításra és a hitünk bemutatására zarándoklatok és különböző vallási események által.
Ha felidézzük azt a szándékot, amely révén Isten bevezette és magyarázta a jubileumi év rendeletét, lényeges különbséget látunk. Említsünk meg legalább töredékesen néhány dolgot, amit a Leviták könyve mond: szabadságot minden lakó számára, az szolgák elengedését, a birtokok visszaadását, a elvett földek visszaadását, a tartozások elengedését, ne zsarold a felebarátodat, ne terjeszd a rágalmakat, ne nyomorgasd és ne foszd meg a felebarátodat, a munkás bérét ne tartsd a kezedben másnap reggelig...
Ezért látjuk, hogy a Szent évet először azok számára állapították meg, akik a választott nép között szenvedtek. A mi esetünkben a Szent év inkább másokért van, rajtunk keresztül, mint nekünk. A világnak a mi életünkből kell megtudnia, milyen jó az Úr.
Ezt jelentette be Jézus Krisztus a názáreti zsinagógában: hogy hirdessem az evangéliumot a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak, hogy szabadok lesznek, a vakoknak, hogy láthatnak; az elnyomottakat szabadon bocsátani, és hirdetni az Úr kegyelmes évét... Krisztus mindent az emberért cselekszik, hogy megmutassa neki, hogy végtelenül szereti.
Jó zarándokolni Rómába? – bizonyára; jónak lenni átlépni a szent kaput? – bizonyára; jó meglátogatni a fő bazilikákat? – bizonyára. Gyónni, teljes búcsút nyerni, Krisztust magunkhoz venni az Eukarisztiában? – bizonyára. De figyeljünk arra, hogy a Szent év célját ne szűkítsük le arra, hogy hányan voltunk a zarándoklaton, hány gyónás volt, hány szentáldozást osztottunk és hasonlók.
Biztosan szívből kívánjuk, hogy véget érjenek a háborúk és véres konfliktusok az államok és népek között. Ez nagyon nehéz, mert nemcsak Isten szava, hanem a Szentatya felszólításai is kemény szívekre és süket fülekre ütköznek.
De mit tehetünk mindannyian? Amit tehetünk, tegyük meg. Mi lenne, ha megállítanánk a szomszédsági vagy családi vagyoni pereket? Mi lenne, ha fújnánk a házassági szeretet parázsába, és visszautasítanánk a válás gondolatát? Mi lenne, ha esélyt adnánk egy életnek a nő méhében, hogy megszülethessen? Mi lenne, ha igazságosan jutalmaznánk a munkavállalóinkat?
Kedves hívők, valósítsuk meg a Szent év értelmét: hirdessük az evangéliumot a szegényeknek; bocsássuk el a foglyokat; adjuk vissza a vakok látását; azokat, akiket elnyomtunk, bocsássuk szabadon; és hirdessük az Úr kegyelmes évét. Mindezt, valamint sok más jót meg tudunk és meg kell valósítanunk a mindennapi életünkben, hogy mint a remény jele legyünk mások számára még a nehéz körülmények között is.
Ez a valódi gyümölcse nemcsak a Szent év, hanem a Isten Fiának születése ünnepének is. Értsük meg, hogy a hely, ahol Jézus jelenleg születni akar, a mi szívünk.
Legszentebb Istenanyánk, Szűz Mária, Isten Anyja, az Egyház Anyja, kísérj minket ebben a Szent évben, és vezess el minket Fiához, mert Ő Isten, és él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.
Kedves testvérek, mi, Szlovákia püspökei szeretettel áldunk meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Kérjük, ti is imádkozzatok értünk.
A Szlovák püspökök
