Az egyik első kép, amely Szent Ferencet ábrázolja, az a kép, amelyet Greccioban őriztek, de később egy tűzben elpusztult. Mégis megmaradt egy másolat, amely Ferencet ábrázolja, amint zsebkendőt emel a szeméhez, hogy törölje a könnyeit. Ez az a jel, hogy így emlékeztek rá a kortársai.
Ferenc hite az, hogy „látni akarom Istent”, de „meg akarom érinteni és táplálkozni vele” is. Mintha Ferenc a megtestesülést összekapcsolná az Eukarisztiával, amit kifejezett, és később testvérei lejegyezték gondolatait a figyelmeztetésekben: „Íme, nap mint nap megalázza magát, ahogyan akkor, amikor a királyi trónról eljött a Szűz ölébe, nap mint nap hozzánk jön alázatos külsővel, „nap mint nap alászáll az Atya öléből az oltárra a pap kezében.” (FP 144)
Ferenc a megtestesülés titkát Pál látásmódja fényében szemlélte, amely a kénózis – az Isten Fia, akinek megalázása, kiüresítése (önmaga kiüresítése), minden isteni előnyéről való lemondása. Ferenc az Istenre kontemplál, aki a miénk közé lett. Még szolgává is lett, megalázta magát, noha gazdag, szegénnyé lett. (Fil 2, 5-8; 2Kor 8, 9) Ferenc a szegény és megalázott Krisztust követi, ezért hangsúlyozza életében és testvéreinek életében a szegénységet - a minoritást.
Az Isten Fiának alázata, aki gyermekként született az istállóban, a nyomor és háziállatok közepette, példaképévé vált Ferenc számára a szellemi tökéletességnek. Az, aki a kereszten meghalt a bűnökért, úgy döntött, hogy gyenge gyermekként születik meg, alávetve magát mindennek. Ferenc azt akarta, hogy az állatok és még az élettelen teremtmények is részt vegyenek a karácsonyi örömteli ünneplésben.
Ezért elhagyta a remeteséget Rieti város közelében, ahol élt, és karácsonyra Greccióba utazott. Egy halász története szerint, aki evezés közben vízi madarat adott neki, Ferenc hajóval utazott. Greccio a karácsonyi időszak alatt tanúja lett Ferenc életének egyik legmeghatóbb és legcsodálatosabb eseményének. Körülbelül két héttel az ünnepek előtt Ferenc meghívta Giovanni Velitát, és javasolta neki: „Ha azt akarod, hogy a közelgő karácsonyi ünnepeket Greccióban ünnepeljük, siess és gondoskodj gondosan arról, amit mondok neked. Ugyanis szeretném megünnepelni azt a Gyermeket, aki Betlehemben született, és szeretném, ha lehetséges, saját szememmel látnám azt a keserves nyomorúságot, amelyet már gyermekként el kellett szenvednie, mikor a jászolban feküdt, mellettük állt egy ökör és egy szamár, még akkor is, amikor a szénán feküdt.” (1Cel XXX,84)
Giovanni Velita örömmel fogadta, és gondoskodott arról, hogy mindent megszervezzen. Hogy mindez mit is jelentett, pontosan nem tudjuk megmondani. Meg kellett értesíteni a közeli falvak lakóit, a Greccioban élő mestereket, és az embereket a közeli településeken. Így karácsony éjszakáján az emberek Greccioból kiléptek a plébániák és falusi templomokból, hogy Ferenc által kiválasztott helyszínen ünnepeljék a karácsonyt.
Végre kicsit a fantáziáját használva megvalósíthatta álmát, hogy lássa, érezze, megérintse a Úr Jézus Krisztus újszülöttének valóságát. Az Eukarisztia ünneplése alatt diakónus szolgálatot végzett, ezért elénekelte az evangélium szövegét Jézus Krisztus születéséről. Aztán prédikált. Thomas a Celanáról is ír róla: „...a gyűlekezett népnek prédikál a szegény király születéséről, és áldja Betlehem városkáját. Gyakran, amikor meg akarja mondani Jézus nevét, óriási szeretettel mondja: „Betlehemi kisgyermek”. És amikor ki mondja a Betlehem szót, úgy hangzik, mint a bárányok bégetése. Szavak helyett ajkai a szeretet áradatával telnek meg. Amikor a „Betlehemi kisgyermek” vagy „Jézus” nevét kiejti, nyelvével megnyalja az ajkát, mintha még kifejezőbben akarná megmutatni e név édességét.” (1Cel XXX, 86)
Ferenc ezután felvette a Gyermek figura, a karjaiba tartotta és a jelenlévőknek ajánlotta tiszteletükre. Giovannának Velita azt tűnt, hogy a korábban élettelen kép megelevenedett és átalakult élő Gyermekké, Krisztussá.
A szertartás végén a jelenlévők bementek a szentélybe és vettek néhány szalmát, hogy relikviákként megőrizzék őket. Szóbeszéd terjedt, hogy a beteg háziállatok, akik megették a szalmát, meggyógyultak, és a szülő nők, akik érintették, könnyen szültek.
Az a karácsony Greccióban, 1223-ban, jelentőségteljes eseménnyé vált, és a mi jászolaink kezdetévé váltak, amelyeken villogó fények vannak a préselt papírból készült barlangokban és gipszből készült figurák, amelyek ajándékot hoznak a szent barlanghoz vezető ösvényen.
Számunkra ez talán több mint 800 év elteltével folklór, de Ferenc számára imádság és kontempláció volt. Teljesen belemerült az imádságba és olyan helyzeteket teremtett, amelyek az életet imádsággá, és az imádságot életté alakították.
Ez a kis szegény férfi Assisiből már két éve halála előtt a csodák szentjévé akart válni. Kanonizálása után egy oltárt kellett felállítani az emlékére, ahol a jaszol állt Greccioban. Az Isten Fiának alázata, aki gyermekként született az istállóban, a nyomor és háziállatok közepette, példaképévé vált Ferenc számára a szellemi tökéletességnek. Az, aki a kereszten meghalt a bűnökért, úgy döntött, hogy gyenge gyermekként születik meg, alávetve magát mindennek. Ezért Ferenc egész életét Isten szívével sírta, (azonos szíve volt) és a világban látható jele volt Isten „sírának”. Ferenc belépett Isten szívébe, eljegyezte magát az Isten szenvedésével, ezért nem tehetett mást, mint hogy élete végéig sír. „A szeretetet nem szeretik”, bizonyos szövegek szerint, ez volt az a valóság, amely megzavarta Assisi Szent Ferencet. Az ő szeretetéért, a szenvedő Úr iránt nem szégyellt sírni és hangosan panaszkodni. Az Úr szomjazik a mi szeretetünkre, amikor egész szívünkkel csak neki nyitunk. Ezért együtt Szent Ferenccel kiálthatunk – nem vágyunk semmire, másra nem is akarunk, semmiben másban nincs örömünk és kedvünk, csak a mi Teremtőnkben, Megváltónkban és Üdvözítőnkben, az egyetlen valódi Istenben, aki a teljes jó, minden jó, az igazi és legfőbb jó.
Karol Baran testvér, OFMCap
(A bevezető fénykép az a hely, ahol Szent Ferenc Assisi 1223-ban Greccio-ban diakónusként szolgált a szentmisén és megvalósította az első jászolát a karácsonyi ünnepen)
_____________________________________
Felhasznált irodalom:
Szövegek a ferences spiritualitásról 1992/március, 5. sz.; 19. o.Szövegek a ferences spiritualitásról 2007/február, 154. sz.; 19. o.
https://www.frantiskanstvi.cz/luc/luc-vyb-tem-I-09.pdf; 28-29. o.
GianMaria Polidoro: Assisi Szent Ferenc; Serafín; 2008; 252-254. o.
Thopson: Assisi Szent Ferenc; Minor, Kapucínok Szlovákiában; 2022; 125-126. o.
http://www.archivioradiovaticana.va/storico/2016/09/20/meditácia_pápeža_františka_v_assisi_počas_modlitby_za_pokoj/sk-1259505;(vö. Ferences források, 1413. sz.)
Assisi Szent Ferenc írásai: Meg nem erősített szabály 70; 85. o.